A platformon elérhető minden terméket a termékadatlapján feltüntetett partnereladó tesz közzé és értékesít. A platform metakeresőként és piactérként működik: megkönnyíti a felfedezést és a fizetést, de az értékesítést az eladó végzi, aki az ügylet felelősévé válik.
A szállítást közvetlenül a partnereladó kezeli. A csomag az eladó raktárából vagy logisztikai hálózatából indul, majd átadják a futárszolgálatnak. Ez a modell hatékonyabb kézbesítést tesz lehetővé, és biztosítja, hogy a rendelés kezelését az végezze, akinél ténylegesen rendelkezésre áll a termék.
A termékadatlapján megtalálod az összetevőket, az allergéneket és a tápértékre vonatkozó információkat az eladó vagy a gyártó által megadott adatok, vagyis a hivatalos címke alapján. Ha allergiád vagy ételintoleranciád van, azt javasoljuk, hogy vásárlás előtt alaposan ellenőrizd az adatlapot, és konkrét kérdések esetén vedd fel a kapcsolatot az eladóval.
A platform azért jött létre, hogy népszerűsítse és könnyebben elérhetővé tegye az élelmiszeripari Made in Italy termékeket. Az élelmiszer-kereskedelem területén működő, koherens kínálattal és átlátható információkkal rendelkező eladókat választunk ki. Minden termék egy azonosítható eladóhoz és teljes körű tájékoztató adatlaphoz kapcsolódik: azt szeretnénk, hogy az itt történő vásárlás bizalmat jelentsen.
A szállítási idő és költség az eladótól és a célállomástól függ. A fizetés megerősítése előtt a pénztárban mindig megtalálod a kézbesítés aktuális becsült idejét. Nemzetközi szállítások esetén az időtartam az országtól és a futárszolgálattól függően változhat.
Az elmúlt években Nápoly egyfajta hipernarrációt élt meg, főként filmes és irodalmi téren, amely tovább gazdagított egy már amúgy is mélyen meggyökeresedett képzetet. Az inga mindig is őrült módon lengett a csúcsok és mélypontok között, ezért nehéz képet alkotni, átlagot vonni, elképzelni egy nápolyi normalitást – feltéve, hogy egyáltalán létezik ilyen. Mi ennek az időszaknak a mérlege, amikor Nápoly volt Olaszország legtöbbet filmezett városa? Hol keressük ezt a hőn áhított normalitást? Talán „fel kellene menni” Vomero negyedébe, amelyet szinte idegennek tekintenek a várostól, éppen azért, mert „normálisnak” feltételezik: középosztálybeliek lakják, homogén és megbékélt? Ez a valóság ellentétben áll a történelmi központ szabályokat áthágó életével, amelyet ezerféle – építészeti, történelmi és társadalmi – réteg jár át, mégis ott is létezik egy alternatív értelmezési kulcs: a központ föld alatti városával és a művészet metrójával az ókori és a modern együttélésének példamutató modellje, nem csupán az egzotikus kivételesség újabb változata. Bagnoli odüsszeiájával, amely harminc éve várja, hogy ipari területének ezer revitalizációs projektje közül valamelyik életre keljen, szemben állnak a korábbi Cirio területén, San Giovanni a Teduccióban létrehozott avantgárd egyetemi campusok, amelyek pozitív hatással vannak a környékre; hasonló történt a filmiparral is, amely számos produkciót forgatott a legnehezebb negyedekben. Nagy sikertörténet a Fanpage esete, amely rendkívül innovatív hírszerkesztőségként honosodott meg, és egy olyan Nápolyt képvisel, amely vonzza a tehetségeket ahelyett, hogy elengedné őket, modelleket exportál, gyarmatosít, ahelyett hogy gyarmatosítanák. Kormányzati szinten is az „államváros” és „monarchia-szerű polgármesterei” olyan politikai laboratóriumként jelennek meg, amely gyakran megelőzi a később országos szintűvé váló trendeket. Jóban és rosszban Nápoly mindig meglepő, még akkor is, amikor mindent megtesz azért, hogy „normális” legyen.
Az ár tartalmazza az áfát
Az elmúlt években Nápoly egyfajta hipernarrációt élt meg, főként filmes és irodalmi téren, amely tovább gazdagított egy már amúgy is mélyen meggyökeresedett képzetet. Az inga mindig is őrült módon lengett a csúcsok és mélypontok között, ezért nehéz képet alkotni, átlagot vonni, elképzelni egy nápolyi normalitást – feltéve, hogy egyáltalán létezik ilyen. Mi ennek az időszaknak a mérlege, amikor Nápoly volt Olaszország legtöbbet filmezett városa? Hol keressük ezt a hőn áhított normalitást? Talán „fel kellene menni” Vomero negyedébe, amelyet szinte idegennek tekintenek a várostól, éppen azért, mert „normálisnak” feltételezik: középosztálybeliek lakják, homogén és megbékélt? Ez a valóság ellentétben áll a történelmi központ szabályokat áthágó életével, amelyet ezerféle – építészeti, történelmi és társadalmi – réteg jár át, mégis ott is létezik egy alternatív értelmezési kulcs: a központ föld alatti városával és a művészet metrójával az ókori és a modern együttélésének példamutató modellje, nem csupán az egzotikus kivételesség újabb változata. Bagnoli odüsszeiájával, amely harminc éve várja, hogy ipari területének ezer revitalizációs projektje közül valamelyik életre keljen, szemben állnak a korábbi Cirio területén, San Giovanni a Teduccióban létrehozott avantgárd egyetemi campusok, amelyek pozitív hatással vannak a környékre; hasonló történt a filmiparral is, amely számos produkciót forgatott a legnehezebb negyedekben. Nagy sikertörténet a Fanpage esete, amely rendkívül innovatív hírszerkesztőségként honosodott meg, és egy olyan Nápolyt képvisel, amely vonzza a tehetségeket ahelyett, hogy elengedné őket, modelleket exportál, gyarmatosít, ahelyett hogy gyarmatosítanák. Kormányzati szinten is az „államváros” és „monarchia-szerű polgármesterei” olyan politikai laboratóriumként jelennek meg, amely gyakran megelőzi a később országos szintűvé váló trendeket. Jóban és rosszban Nápoly mindig meglepő, még akkor is, amikor mindent megtesz azért, hogy „normális” legyen.
